Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program

A projekt

Bemutatása

Az Esztergomi Hittudományi Főiskola vezette HEFOP konzorcium 2004-ben alakul. Tagjai a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Vitéz János Római Katolikus tanítóképző Főiskola. A konzorcium pályázatot nyújtott be „A felsőoktatás tartalmi és szerkezeti megújítása” pályázati kiírásának megfelelően mindhárom komponensben.

Előzmények

„A felsőoktatás szerkezeti és tartalmi fejlesztése” pályázat keretében: „Régióközi együttműködés egy esztergomi képzési szolgáltató központ bázisán az Európai Felsőoktatási Térséghez csatlakozást és a munkaerőpiaci alkalmazkodást segítő képzési kínálat és minőségközpontú szolgáltatások kialakítására” című, HEFOP-3.3.1-P.-2004-09-0020/1.0 nyilvántartási számú (ESZA) projekt.

Területek

A konzorciumvezető Esztergomi Hittudományi Főiskola, a partner VJRKTF és PPKE erőkoncentrációt, hatékonyságot nyújt mindhárom megvalósítani tervezett komponensben az alábbiak szerint:

A megvalósítás során természetesen folyamatosan szem előtt tartott cél az esélyegyenlőség (fogyatékosok, romák és más kisebbségek, tekintet nélkül nemre, életkorra, családi állapotra), a munkaerő-piaci versenyképesség (lineáris képzések, kurrens szakpárok), az Európai Felsőoktatási Térséghez csatlakozás (nemzetiségi szakok, kutatások), egész életen át tartó tanulás biztosítása.

Résztvevők

Esztergomi Hittudományi Főiskola

Rudnay Sándor esztergomi érsekként (1819-1831) legfőbb feladatául az érsekség és a káptalan visszaköltöztetését tűzte ki Nagyszombatból Esztergomba. Az érsek ezt követően Hild József tervei alapján kezdte el a mostani Nagyszeminárium építését. Létrehozott egy ún. presbyteriumot is a tanulmányait befejezett növendékek további képzésére a vízivárosi ferences kolostorban. A Nagyszeminárium építését folytatta Kopácsy József prímás is, de még az ő utóda, Scitovszky János sem fejezte be. Azonban 1850-ben áthelyezte a Szemináriumot Nagyszombatból Esztergomba, a már említett vízivárosi ferences kolostorba, ahol 1849-ben megszűnt a presbyterium.

Az elkészült Nagyszemináriumba 1865-ben költözött be a Szeminárium. 1885-ben Simor János hercegprímás (1867-1891) a gimnazistákat is áthozatta Esztergomba. Ekkor vált eggyé a Stephaneum és a Marianum, és így alakult ki a Szeminárium ma is használt teljes neve. 1953. február 23-án a Nagyszeminárium épületét katonai nevelőintézet részére vették igénybe, amelyet később szovjet katonai kórházzá alakítottak, a Szeminárium pedig az 1950-ben feloszlatott Szatmári Irgalmas Nővérek vízivárosi zárdájának (a korábbi ferences kolostor) egy részébe költözött, oda, ahol korábban az ideiglenes már működött.

Paskai László bíboros, érsek (1987-) 1992-ben a rendszerváltást követően az újraindult Szatmári Irgalmas Nővéreknek visszaadta az anyaházukat és a Szemináriumot erre a célra megvásárolt épületébe (Liszt Ferenc u. 4.) költöztette, amelyet folyamatosan a papnevelés céljaira alakított át, és a kápolnát és annak berendezését, amelyet Lékai László bíboros (1976-1986) hagyatékából készíttetett, 1997. szeptember 14-én áldotta meg. Dr. Erdő Péter bíboros prímás érsek határozata nyomán kezdődtek meg az Ószeminárium helyreállítási munkálatai, melyek eredményeként 2006. szeptember 2-án átadásra kerülhetett a az Esztergomi Hittudományi Főiskolának is helyt adó Szant Adalbert Központ.

Pázmány Péter Katolikus Egyetem

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Kara a Pázmány Péter bíboros, prímás esztergomi érsek által 1635-ben Nagyszombatban alapított Egyetem Hittudományi Karának jogutódja. Bölcsészettudományi Karát a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 1992-ben alapította az Apostoli Szentszék hozzájárulásával, mely az Egyetem egészét Katolikus Egyetemnek ismerte el. A Jog- és Államtudományi Kart a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 1995-ben alapította. Az Egyetemen belül a Hittudományi Kar és a Kánonjogi Posztgraduális Intézet - melyet az Apostoli Szentszék alapított 1996-ban - egyházi fakultás jelleggel bír és a "Sapientia Christiana" kezdetű apostoli rendelkezés és az egyházi fakultásokra vonatkozó többi egyházi jogszabály keretei között működnek. A Magyar Katolikus Püspöki Kar (MKPK) által 1998-ban alapított Információs Technológiai Kart a Magyar Akkreditációs Bizottság 2000. decemberében akkreditálta, műszaki informatika szakán az oktatás 2001. szeptemberében indult meg.

Az Egyetem Magyarországon államilag elismert egyházi egyetem (az 1032/1993. (V.6.) Korm. határozat, valamint a Felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. tv. 1. számú melléklete szerint), ennek megfelelően államilag elismert diplomákat ad.

1999. március 25-én a Katolikus Nevelés Kongregációjának N.1151/98 számú határozatával Egyetemünk szentszéki alapításúvá vált (vö. Ex corde Ecclesiae általános szabályok 2. és 3. cikkely) és bekerült a világszerte működő nyolcszáz katolikus felsőoktatási intézményen belül a szentszéki alapítólevéllel rendelkező ötvenkét egyetem közé.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke - Dr. Seregély István egri érsek - hivatalánál fogva az Egyetem nagykancellárja, aki a Szentszék nevében az Egyetem kormányzatának élén áll. Rektor: Ft. dr. Fodor György, rektorhelyettes: Ft. dr. Kránitz Mihály, prorektor: dr. Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek. Az Egyetem székhelye Budapesten van.

Az Egyetem alapképzést, szakképzést, tudományos és doktori képzést folyatat. Oktató- és kutatómunkájában együttműködik a külföldi katolikus egyetemekkel, szakmai tudományos szervezetekkel, továbbá más hazai és külföldi oktatási és tudományos intézményekkel. Fontos feladatának tekinti a nemzetközi kapcsolatok ápolását, továbbá a több mint 400 ezer kötetből álló könyvtárállomány bővítését, beleértve a nagy számú saját kiadványokat is. Hallgatói létszáma levelező hallgatókkal együtt közel 8000 fő.

Az Egyetem katolikus intézmény, de felekezeti hovatartozás megkülönböztetése nélkül jelentkezhet bárki, aki elfogadja erkölcsi, fegyelmi rendjét és tiszteletben tartja szellemiségét.

Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskola

Esztergomban, a hasonló nevű megye székhelyén, az ország egykori fővárosában Kopácsy József prímás gondnokságának eredményeként 1842. november 3-án nyílt meg a Mesterképző - Szenttamás mezővárosában. (A város a 19. század végéig négy összeépült, külön közigazgatási hatóságú részből állt: a szabad királyi város, Szenttamás, Szentgyörgymező és az Érsek-Víziváros).

A mesterképző célja a tanítók képzése, amint Majer István - az intézet alapító, vezető tanára - írta 1844-ben: "jó népnevelőket készíttetni és a Nemzeti nevelésnek üdvös irányt adni". Az országos hírű sikeres pedagógiai szakíró és pap mellett két tanár nevelte és oktatta a növendékeket, Rendek József és Éliás Márton. A képzési idő 1842--1848 között egy-, majd kétéves volt, igen szerteágazó stúdiumokkal: erkölcs- és vallástan, nevelés- és tanítástan, magyar nyelv és irodalom, számtan, természetismeret, földrajz, történelem, gazdaságtan, ének-zene, orgonálás, egyházi szertartástan, rajz, mértan. Mindezeket iskolalátogatás és gyakorlat egészítette ki. A végzősök tanítói és jegyzői hivatalt tölthettek be, oklevelük a kisiskolások nevelésére és oktatására képesített.

Az 1848--49-es forradalom és szabadságharc leverése után több évig kényszerszünet következett. Scitovszky János prímás tevékenységének köszönhetően 1856-ban indult meg újra a képzés.

A tanítóképző anyagi gondjain, az elhelyezés problémáin Simor János hercegprímás segített nagyvonalúan: a fenntartás költségei őt terhelték személy szerint, s nem az érsekséget. Ugyanő rendelte el a képzési idő 3 évre emelését 1870-ben - az 1868. XXXVIII. tc. megjelenését követően. A kettős felügyelet (egyházi és állami) alá tartozó képzőben érvényesültek az állami előírások - melyekről az érsekek gondoskodtak -, így a gyakorlóiskola megszervezésére Vaszary Kolos érsekségének ideje alatt került sor.

A középszintű oktatást biztosító képzőbe az ország távoli vidékeiről jöttek - többnyire szegény sorsú - növendékek. Támogatásukról a fenntartó, az egyház, alapítványok és magánszemélyek gondoskodtak. Anyagi gondjaik mellett a szálláshely és az étkezés okozott nagy problémát. Ez utóbbin segítendő, Somogyi Károly főszékesegyházi kanonok 1889-ben "tápintézetet" hozott létre 30.000 Ft alapítvánnyal. Az ellátást a vízivárosi szatmári irgalmas nővérekre bízta. A diákok életét itt és a képzőben is előírások, illetve fegyelmi szabályzat vezérelte. Utóbbiak vonatkoztak a vallásra (annak gyakorlására), az iskolai életre és az iskolán kívüli viselkedésre (szálláshely elfoglalása, szórakozás).

A diákéveket képesítővizsga (elmélet és gyakorlat) zárta le. Szabályzatát Vaszary Kolos hercegprímás erősítette meg és a VKM hagyta jóvá. Ugyancsak az érsek rendelte el 1909-ben a kántorképesítő vizsgát; 1896-tól 4 évre emelték a képzési időt, s újjászervezték a tanári kart - sok tanár évtizedekig szolgálta kiváló munkájával a képzést. Kiemelkedő munkát végzett Guzsvenitz Vilmos igazgató, aki a diákok támogatására alapította a Segítő Egyletet, Klinda Károly igazgató, aki a Diákasztalt szervezte meg hasonló céllal. Neves személyiség volt Oberth Ágoston, Bartal Alajos (a majdani igazgató).

A tartalmas munkát jól szolgálta a szertárak bővülése (természettudományos, ének-zenei), a kézimunka tantárgy bevezetése - a szükséges eszközökkel -, s a könyvtár állományának jelentős gyarapodása. A növendékek tudását, érdeklődését bővítette az egyre sikeresebben működő Önképzőkör s az ifjúsági ének- és zenekar. Az 1897-ben megalakult Mária-kongregáció egyházi indíttatású szervezet volt.

A képző elhelyezése alapításától fogva gondot okozott a fenntartónak. Az épületek, amelyekben működött, csak részben feleltek meg az igényeknek és az elvárásoknak. Vaszary Kolos ezért a 19. század utolsó évtizedében elkészíttette az új épület tervezetét, de csak bővítésre került sor. Az újabb elképzeléseket az I. világháború hiúsította meg, bár Csernoch János hercegprímás e célra 700.000 koronát helyezett letétbe.

1923-ban a képzési időt miniszteri rendelet 5 évre emelte. A megnövekedett feladatok, s a tanulói létszám emelkedése elodázhatatlanná tette a végleges elhelyezést. A megfelelő előkészületek után Serédi Jusztinián hercegprímás 1927-ben hagyta jóvá a terveket, majd 1929. november 8-án szentelte fel a ma is álló - új, a korabeli igényeknek teljes mértékben megfelelő - épületet. Ezt 1939-ben új szárnnyal bővítették. (A növendékek elszállásolása ezt követően az internátusban történt.) Az emeleti erkélyt három prímás címere ékesíti latin jelmondatokkal: Kopácsy Józsefé (Institutum fundavit - Az intézetet alapította), Serédi Jusztiniáné (Has aedes extruxit - Az épületet emeltette), Csernoch Jánosé (Opus moliendum curavit - Az építkezés előfeltételeit biztosította).

A képzősök a tanulmányi munka mellett rendszeresen vettek részt országjáró túrákon, tagjai voltak az 1923-ban megalakult 260. sz. Pázmány cserkészcsapatnak, az ifjúsági ének- és zenekarnak, vagy a 6 majd 8 szakosztállyal működő Eötvös Sportkörnek (1925).

A II. világháború megpróbáltatásaitól eltekintve a képzés 1948-ig változatlan volt. 1948-ban a XXXIII. törvény következményeként Esztergomban államosították (összevonták) az érseki tanító- és tanítónőképzőt, amely Állami Tanító- és Tanítónőképző néven működött tovább. (1956-ban a felettes minisztérium engedélyezte a Balassa Bálint név felvételét.) A képzési idő 4 évessé vált, érettségivel zárult, majd 1 év tanítási gyakorlat után képesítő vizsgát tehettek a jelöltek. A szocialista nevelést szolgáló intézményben megszűnt a hittan és a nyugati nyelvek tanítása, helyüket az orosz nyelv és marxista világnézeti tantárgyak foglalták el. A tantárgyak egy része az általános műveltség gyarapítását, másik része a pályára való felkészítést szolgálta. Az Elnöki Tanács 1958. évi 26. sz. törvényerejű rendelete alapján a képzőt 3 éves képzési idővel felsőfokú intézetté szervezték át; 1974-ben megjelent az Elnöki Tanács 13. sz. törvényerejű rendelete, amely a tanítóképzőket főiskolákká alakította át.

A központilag kiadott tantervek az előírt tantárgyak és ismeretanyag mellett lehetőséget adtak (1964-től) fakultatív nyelvtanulásra (német, angol, francia, szlovák), majd 1970-től speciálkollégiumok szervezésére. Az 1972/73-as tanévtől itt képezték az ország szlovák nemzetiségi iskoláinak tanítóit. A felsőfokúvá válás után a képzést államvizsga zárta le, amely keretében 1964-től a hallgatók megvédték záródolgozataikat. A gyakorlati képzés fő színtere a továbbra is az épületben működő gyakorlóiskola lett (elhelyezésére - az új épületben - 1978-ban került sor).

Az épületet folyamatosan korszerűsítették, s a képzés érdekében az 50-es években megritkult könyvtári állományt, valamint a felszerelést fokozatosan bővítették. 1965-től megindult a tudományos diákköri munka, a hallgatók tagjai lehettek a Solva Ifjúsági Klubnak, a Haladás Sport Klubnak - az oktatók publikálhattak a főiskola belső, évente megjelenő tudományos kiadványában. A tanítójelöltek létszámának növekedése (a levelező képzés) maga után vonta az oktatói kar bővülését, egyre szorosabb kapcsolatát a tanszékekkel (1975/76-ban a tanszékek: marxizmus-leninizmus, neveléstudományi, magyar nyelvi és irodalmi, természettudományi, művészeti, közművelődési és testnevelési). Az első főiskolai tanterv lehetővé tette a szakkollégiumok szervezését (pedagógia, ének-zene, nemzetiségi pedagógus, testnevelés, népművelő, könyvtár ), amelyekből kezdetben kettőt, majd egyet választhattak.

1976-tól a főiskolán elkezdődött a gyakorlati képzést segítő zártláncú televíziós hálózat és stúdió (ZTV) kiépítése. 1978-ban megépült a Prímás-szigeten az új, 16 tantermes gyakorló iskola, így a főépületben tantermek szabadultak fel. Ezzel javultak az oktatás körülményei mind a főiskolán, mind a gyakorlóban.

1986-tól a főiskolák központi Irányelvek alapján saját tantervet készíthettek - tanácsülésük jóváhagyása alapján. 1987-ben, az országban elsőként, megindult a 4 éves tanító-művelődésszervező szakos képzés, amely azon túl, hogy a már akkor megteremtette a 4 éves tanítóképzést, tanárképző főiskolai szintre emelte a művelődésszervező szakos képzést.

1989-ben - Kaposi Endre főigazgató kezdeményezésére - a főiskola felvette Vitéz János nevét. 1990-ben elkészült a 250 férőhelyes kollégium - a főépület tőszomszédságában. A következő tanévben a vizuális nevelési tanszék a Kossuth Lajos utcai kollégium egy részében folytatta működését. A főépületben jelentősen kibővült a könyvtár területe, új tornacsarnok épült, a díszterem méltó külsőt kapott s újjáépült a kápolna.

Az 1991. évi XXXII. törvény következményeként 1993-ban rendezték a tulajdon-viszonyokat. A művelődési és közoktatási miniszter és dr. Paskai László bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek megállapodása értemében a Vitéz János Tanítóképző Főiskola jogutódjaként 1993. július 1-jén létjött a Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskola.

Ütemezés

Az 1. komponens kidolgozása 2005-ben előzetes engedély birtokában kezdődött, a kidolgozás időtávja 3 éves. A 2. és 3. komponens kidolgozása 2006-ban kezdődik és két évig tart.

  1. komponens 2. komponens 3. komponens
2005   Nem kezdődött meg. Nem kezdődött meg.
 
 
 
2006      
     
     
     
2007